Mikóczi Hús

Hogyan tudod gyorsan kiolvasztani a fagyasztott húsokat?

2018. május 04. - Mikóczi Hús

Veled is előfordult, hogy szerettél volna húst vacsorázni, de elfelejtetted időben kiolvasztani? Helyette inkább gyorsan összedobtál valamit a hűtőben talált hozzávalókból? Végül korgó gyomorral nézted a főzőcsatornákon a finomabbnál finomabb falatokat, miközben magadban morgolódtál.

kiolvasztas.jpg

Ha számodra is ismerős a helyzet, akkor most mutatok neked egy gyors megoldást, amivel elkerülheted a hasonló kellemetlen helyzeteket. Emellett két lassabb módszert is bemutatok, ha picit több időd van az előkészületekre. Ezeket a trükköket alkalmazva többé nem kell az isteni sült hús helyett vajas kenyeret vacsoráznod.

5 perces módszer

Vegyünk két fém edényt és tegyük a mosogató kagylóba. Az egyiket borítsuk szájával lefelé, tegyük rá a fagyos húst, a másikat pedig töltsük meg vízzel és helyezzük a húsra. A húsdarab vastagságától függően, 5-10 perc elég az olvasztáshoz. Hihetetlennek tűnhet, de működik.

És ennek van egy tudományos magyarázata is. A fémek nagyon jó hővezetők, ezért működik ez a trükk.

Kiolvasztás mikróban

Szintén egy gyors megoldás a mikróban való kiolvasztás, de ennek az a veszélye, hogy könnyen előfordulhat, hogy még olvasztás közben megfőzöd a húst. Ezért azt javaslom, hogy tartsd be a következő lépéseket:

A legalacsonyabb fokozatot használd. Ez általában 100 Watt, és lehetőleg akkor is ezt használed, ha a mikrónak van kiolvasztó funkciója.

Eleinte 10 perces időtartamra tedd be a húst. Nézd meg utána, hogy mennyire olvadt ki. Ha még mindig teljesen kemény, akkor tedd vissza ismét 10 percre. Általában 2x-3x 10 perc elég a következő fokozatig, de ez függ a fagyasztott hús mennyiségétől és a mikrótól is.

Amikor már a külseje kiolvadt, akkor legfeljebb 5 percre tedd, és ha több szeletben vagy darabban lett lefagyasztva a hús, akkor szedd szét, és úgy tedd vissza ismét legfeljebb 5 percre. A húsdarabok külseje kiolvad, azután akár elkezdhet megfőni, miközben a nagyobb darabok belseje még fagyott marad.

47a06b9800000578-0-image-a-12_1514885441487.jpg

Ha igazán tökéletesre akarod a húst kiengedni, akkor mielőtt teljesen kiolvadna, tedd ki szobahőmérsékletre még egy fél órára. Sajnos a mikró jellegéből adódóan szinte lehetetlen úgy kiolvasztani a húst, hogy sehol se főjön meg egy kicsit sem, és sehol se maradjon fagyott. Nem beszélve arról, saját tapasztalatból tudom, hogy a mikrohullámok roncsolják a hús fehérjemolekuláit. Ami azt idézi elő, hogy nem kapod meg a kellő tápértéket.

Hidegvizes módszer

Tegyük a fagyott húst egy simítózáras zacskóba, erre pedig vagy folyassunk folyamatosan hideg vizet vagy tegyük hideg vízbe, amit félóránként cserélünk.

Így gyorsabban olvad ki a hús, mint a hűtőben, az alacsony hőfok miatt pedig nem termelődnek rajta kórokozók, ráadásul nem is fog félig megfőni úgy a hús, ahogy a mikróban szokott, ha nem figyelünk oda eléggé. A hús ezzel a módszerrel egy óra alatt kiolvad.

Viszont sokkal jobban oda kell figyelni erre, mintha mikróznánk vagy a hűtőben olvasztanánk. A hidegvizes módszert használva vagy félóránként le kell cserélni a vizet vagy folyamatosan folyatni kell a a húsra - igaz, ezzel biztosítani tudjuk az állandó hőmérsékletet. Figyelni kell arra is, hogy a zacskó ne eresszen.

Egyébként mi is hasonló technikát használunk otthon. Annyi különbséggel, hogy már a lefagyasztás előtt vákuumos zacskóba, légmentesen lezárva csomagoljuk be a húsokat. Az elkészítés előtt a fagyott husikat langyos vízbe tesszük. A légmentes csomagolásnak köszönhetően a víz nem fog közvetlenül a hússal érintkezni. Ugyanis, ha a húst csomagolás nélkül teszed vízbe, akkor a kiolvadás alatt romlani fog a minősége.

family-eating-meal-123904319-small.jpg

Amit még nagyon fontos tudatosítani, hogy a kiolvasztott húst soha ne fagyasszuk újra! Ha túl soknak találjuk a kiolvasztott mennyiséget, készítsük el és megfőzve vagy sütve a hűtőben eláll néhány napig. Mert amikor lefagyasztjuk a hús, a baktériumok nem pusztulnak el, ezért nem romlik meg a hús. De a kiolvasztás során a baktériumok elszaporodhatnak a hús felületén, és ha így fagyasszuk le, az újra kiolvasztás során betegséget okozhat.

Bízom benne, hogy a mai bejegyzésemmel is segítségedre tudtam lenni. Ha pedig további kérdéseid lennének a húsok tárlásával, elkészítésével vagy egyéb konyhai trükkökkel kapcsolatban, akkor gyere el 2018. május 8-án a dunaszerdahelyi Magyar Majálisra. Ahol keress fel minket személyesen és örömmel válaszolunk a kérdéseidre.

"Mikóczi Hús, hogy a vásárlás élmény legyen..."

Mikóczi Ferenc - Mikóczi Hús, ügyvezető

A bejegyzés trackback címe:

https://mikoczihus.blog.hu/api/trackback/id/tr8913884362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása