Az utóbbi évek legnagyobb vitája, hogy akkor mi is az egészségesebb?
Növényi eredetű étolajjal vagy állati eredetű zsiradékkal készíteni az ételeinket?
A "nagy vita" az 1970-es években indult az Amerikai Egyesült Államokból. Ebben az időszakban kezdett teret nyerni a növényi étolajban (főleg a napraforgóolajban) sütés. A ´80-as évekre pedig már a zsír (különösképpen a mangalica zsír) lett az elsőszámú közellenség a egészségünkre. Közép-Európában ez a szemlélet a ´90-es években lett egyre elterjedtebb és a konyhákban a zsír helyét lassan átvette az étolaj.
Az utóbbi években viszont újra napvilágra a téma. Egyre több kutatás kezdett foglalkozni az állati eredetű zsírok egészségre gyakorolt hatásával. A legtöbb kutatás eredménye, a közhiedelemmel ellentétben az, hogy a zsírban készített ételek egészségesebb. Ugyanis a növényi olajok felhevítésekor az egészségünkre káros anyagok szabadulnak fel.
Természetesen nem szabad kijelenteni, hogy a mangalicazsír teljesen egészséges, mert ez is csak féligazság. A szervezetünknek a mindennapi működéséhez szüksége van a telített zsírsavakra, de mind mindenben, itt is mértékkel. Fontos viszont, hogy a zsírfelhasználás esetében figyeljünk a zsír eredetére, minőségére. Ugyanis az ételek ízét befolyásolja, hogy az állatot mivel táplálták.
Az egészségük mellett a másik negatív hatása az olajfelhasználásnak a környezetünkre gyakorolt negatív hatása. A felhasznált étolaj bekerül a csatornahálózatba ezáltal a talaj- és folyóvizekbe. Amely gátolják az oxigénfelvételt a vízi élővilágnál.
Az utolsó szempont pedig maga az ízélmény. Lássuk be, a zsírban készült ételek finomabbak. Aki még emlékszik a nagymamáink által készített ételek tudja, hogy más az íze egy zsírban elkészített rántott húsnak, mint a napraforgóolajban kisültnek. Továbbá vannak olyan ételeink, süteményeink, amelyeket lehetetlen olajjal elkészíteni.
A bejegyzésemmel nem akarok senkit meggyőzni, hogy mától mindent mangalicazsírral készítsen. Mindenki maga döntse el, hogy mit szeretne felhasználni a konyhában, mit tart egészségesebbnek. Az én személyes véleményem viszont, hogy a zsír diszkriminálásának a hátterében nagyrészt az "olajlobbi" és a rosszul megtervezett dietetikai kutatások is nagy szerepet játszottak.