5 isteni grillrecept

2018. április 24. - Mikóczi Hús

Egy picit nem figyel oda az ember és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a tavaszt egy hét alatt letudtuk és semmiből beköszöntött a nyár. Két hónappal ezelőtt még a nagykabátban vacogtunk, vasárnap pedig már azon kaptam magam, hogy a fürdőnadrágomat keresem.

grill.jpg

Mielőtt azt gondolnád, hogy stílust váltottunk és mától meteorológiai blog leszünk, megnyugodhatsz, nem erről van szó. Maradunk a jól megszokott témáinknál és ma is ínycsiklandozó ételek sora kerül terítékre. Ahogy a rövid kis bevezetőben írtam, idén a megszokottnál hamarabb köszöntött be a nyár. Ami azt jelenti, hogy elhagyhatjuk a konyhát és mehetünk a szabadba grillezni.

Én fiatal korom óta nagyon szeretem a kerti grillpartikat. A  szabadtéri sütögetéseknek mindig különleges hangulatuk van, a családdal, barátokkal elfogyasztott ebéd, annak előkészületei és utómunkálatai egy kicsit összehozzák az embereket. A finom, zamatosra sült húsok mellett pedig egyszerűen jólesik beszélgetni, történeteket mesélni, vagy éppen csendben élvezni az ízeket.

A mai cikkemmel picit besegítek az előkészületekbe és megosztok veled 5 isteni grillreceptet, amivel nem fogsz mellélőni. Sőt, ha szeretnéd, még ennél is többel a rendelkezésedre tudunk állni. Hogy mivel is? Hamarosan meglátod. Addig is vágjunk bele!

Pácolt, grillezett csirkecomb

A pofonegyszerűen egészen különlegessé varázsolható húsfélét ráadásul bármikor beszerezheted, így ha megjön a kedv egy kis sütögetéshez, semmi nem akadályozhat meg benne.

15479_pacoltcsirkecombgrillezve_n-201510170338.jpg

Hozzávalók

  • 8 db csirkecom
  • 2 db citrom
  • 1 kávéskanál mustár
  • 2 dl olívaolaj
  • őrölt fekete bors

Elkészítés

1 citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, összezúzzuk. A citrom reszelt héját és levét a fokhagymával, sóval, őrölt borssal és annyi olajjal, hogy a combokat majd ellepje, összekeverjük.

A csirkecombokat bekenjük a mustárral, belehelyezzük egy zárható edénybe, ráöntjük a pácot, jól átforgatjuk benne, az edényt lezárjuk, és néhány órára hűtőszekrénybe vagy hűvös helyre tesszük.

A csirkecombokat grilltálcán, forró grillen, mindkét oldalukon, kb. 30 perc alatt megsütjük.

Grillezett zöldségeket vagy salátát adunk mellé. A megmaradt citromot felszeleteljük, és a csirkecombok mellé tálaljuk.

Grillezett rablóhús

A nyári grillpartik egyik elengedhetetlen fogása a rablóhús vagy más néven saslik. Sokféle húsból, sok hozzávalóval készülhet, a lényeg, hogy kellő ideig álljon a pácban. Leggyakrabban sertés- vagy csirkehúsból készítik, de most pulykacomb kerül a grillre.

9dcf4fdf8ad06fc0fe5324f2f4e865c8.jpeg

Hozzávalók

  • 80 dkg pulyka felsőcomb (csontozott)
  • 1 kk só
  • frissen őrölt bors
  • 1 kk szárított kakukkfű
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 kk mustár
  • 1-1 db zöld és pirospaprika
  • 1 db lila hagyma
  • további zöldségek, kolbász, virsli ízlés szerint

Elkészítés

A combot kockákra vágjuk, majd a fűszerekbe, a mustárba, és olajba forgatjuk. Éjszakára hűtőbe tesszük (ha erre nincs idő, akkor néhány órára), majd másnap a kétféle paprikával és hagymával váltakozva fapálcára tűzzük.

Érdemes előtte a pálcákat vízbe áztatni, akkor sütés közben nem tapad rá a hús. Ha a nyársak elkészültek, mehetnek ezek is a rácsra.

A forró grillen nagyjából 30 perc alatt mindkét oldalukat megsütjük.

A grillezés lényege az, hogy kívül ropogós, de belül is megsült húsokat kapjunk, a zöldségek is roppanósak maradjanak, és a nyárson, egymáshoz ízekben is illő ételek legyenek.

Klasszikus BBQ oldalas

A szabadtéri sütögetés egyik csúcsa a BBQ oldalas. Ma már nemcsak Amerikában, hanem az egész világon hódít. Az egyszerre édeskés, savanykás, füstös húsért mindenki odalesz. Az oldalast rosszul megsütni szinte lehetetlen. Azt azért érdemes tudni, hogy minél nagyobb szeletekben hagyod a húst, annál ízletesebb végeredményt kapsz.

17482884_1c89f2bf4dfe2b3bb329865ddfedcc5d_wm.jpg

Hozzávalók

  • 2 kg oldalas
  • 5 dl ketchup
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 4 ek barna cukor
  • 2 ek olaj
  • 2 ek Worcestershire-szósz
  • 1 dl sör
  • 1 vöröshagyma
  • 1 ek mustár
  • 1/2 ek sima ecet
  • chilipor
  • bors, só

Elkészítés

A húst daraboljuk fel a csíkok mentén akkora szeletekre, hogy kényelmesen tudjuk sütni. Mossuk meg alaposan, hogy véletlenül se maradjanak rajta csontszilánkok. Az oldalast tegyük kevés zsiradékkal kikent tepsibe, szórd meg sóval, borssal, önts alá kevés vizet. Fóliázd le jó szorosan, és 160 fokon süsd körülbelül másfél-két órán át.  Akkor jó, ha a hús már majdnem leválik a csontról.

Közben készítsük el a szószt. Aprítsuk fel a vöröshagymát, törjük át a fokhagymát, majd olajon picit pirítsuk meg őket. Tegyük bele a barna cukrot, és amikor elolvad, öntsük rá a ketchupot, az olajat, a Worcestershire-szószt, a sört, a mustárt, valamint az ecetet. Attól függően, hogy mennyire szeretnénk csípősre, szórjunk bele chiliport. Körülbelül egy órán keresztül főzzük kis lángon. Ha kész, várjuk meg, míg kihűl, majd forgassuk bele a húst, és pácoljuk legalább egy-két órán át, de akár egy éjszaka is a szószban hagyhatjuk. 
Sütés előtt készítsük elő a grillt, majd süssük meg az oldalast nyolc-tíz perc alatt. A szósz hamar meg karamellizálódik. Ha szenesebben szeretjük, tovább is a grillen hagyhatjuk.

Grillezett csirkeszárnyak

Megosztó étel a csirkeszárny, van, aki odavan a pácolt, ropogósra sült darabokért, van, aki lenézi, mert olcsó és nem színhús. De a csábító ropogós grillezett csirkeszárnyakat garantáltan mindenki megkívánja. Főleg ha még sütés előtt egy fűszeres pác csodálatos zamatait szívja magába.

c868f45b-rc309-megan-spicychickenwings-dishland2.jpg

Hozzávalók

  • 1 kg csirkeszárny
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 16 g friss oregánó
  • 8 g friss rozmaring
  • 1/2 l olaj
  • bors

Elkészítés

A páchoz keressünk egy nagy tálat, amibe majd beleférnek a csirkeszárnyak.

Öntsük bele az olajat, és adjuk hozzá az oregánót, a rozmaringot, a sót és a borsot. Tegyük bele az alaposan megmosott, és szárazra törölgetett csirkeszárnyakat.

Hagyjuk állni 1 órán vagy egy éjszakán át a hűtőben. Ezután grill rácson vagy addig süssük amíg ropogós aranybarna kérget nem kap a hús.

Hamburger

A hamburger talán az egyik legismertebb étel a földkerekségen, melynek egyszerűen lehetetlen ellenállni. Ha azonban mégsem fogyasztod szívesen a gyorséttermek tartósítószerrel készült egészségtelen változatát, próbáld ki házilag összedobható receptünket.

burger.jpg

De, ha nincs kedved a húspogácsák elkészítéséhez, akkor örömmel tudatom veled, hogy nálunk lehetőséged van háromféle ízvilágból (csirke, marha, sertés), színhúsból készült pogácsák megvásárlására.

Hozzávalók

  • 4 db hamburger zsemle
  • 60 dkg darált marhahús
  • 4 szelet sajt
  • 8 szelet szalonna
  • őrölt fekete bors
  • 1 ek olaj

A tálaláshoz

  • mustár
  • ketchup
  • hagymakarika
  • salátalevél
  • paradicsom vagy más tetszőleges zöldség

Elkészítés

A darált húst összekeverjük sóval és borssal, félretesszük 20 percre pihenni. Addig előkészíthetjük a zöldségeket, salátákat.

A fűszeres húsból olajozott kézzel 4 lepényt formázunk, de alaposan nyomkodjuk össze, hogy jól egybeálljon. Rostélyon vagy lapon megsütjük a szalonnával együtt.

A zsemléket kettévágjuk, és kicsit a lapon megpirítjuk. A zsemle aljára teszünk egy szelet sajtot, rá a forró húst és arra a szalonnát. Teszünk rá mustárt, ketchupot, hagymakarikákat, majd rá a tetejét. Tányérra tesszük, és még kiegészíthetjük pár levél salátával, szeletelt zöldséggel.

Te is láthatod, hogy ezen ételek elkészítése nem igényel mesterszakács tudást. Sokan viszont nem szeretnek bíbelődni az előkészületekkel, a pácolás túl sok időbe kerül, mivel több óra szükséges hozzá, mire az ízek teljesen átjárják a sütésre váró húst. Számodra is ismerősek ezek a kényelmetlenségek?

Ha igen, akkor van számodra egy jó hírem. Mint írtam, a receptek megosztásán kívül másban is tudunk neked segíteni. Mivel mindig szem előtt tartjuk az ügyfeleink igényeit és meghallgatjuk a kéréseiket, ezért bővítettük a kínálatunk előre pácolt csirke-, marha-, és sertéshúsokkal. Te csak elmondod, hogy milyen húst kérsz és a többit mi intézzük.

Bízom benne, hogy a mai cikkemmel sikerült meghoznom a kedved egy jó kis grillpartihoz.

Ha személyesen is szeretnél velünk találkozni és kóstolót kapni a finom ételeinkből, akkor gyere el 2018. május 8-án a dunaszerdahelyi Magyar Majálisra.

További receptekért és hasznos tippekért látogasd meg a Facebook oldalunkat és kövesd a hetente új tartalommal jelentkező blogunkatFriss, minőségi, háztáji alapanyagokért pedig látogass el a Mikóczi Hús üzleteinkbe, ahol örömmel állunk a rendelkezésedre.

Jó étvágyat kívánunk! :-)

"Mikóczi Hús, hogy a vásárlás élmény legyen..."

Mikóczi Ferenc - Mikóczi Hús, ügyvezető

A bejegyzés trackback címe:

https://mikoczihus.blog.hu/api/trackback/id/tr7713857096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.