A sport elegendő a fogyáshoz?

2018. január 17. - Mikóczi Hús

sport_fogyas.jpg

Szerinted a sikeres fogyáshoz és az alakunk megőrzéséhez elegendő a sportolás? Mindegy mennyi kalóriát viszel be, hiszen úgy is lemozgod? Amúgy van különbség kalória és kalória között?

A válaszok sorrendben: nem, nem, igen. Persze, ennyivel nem tudom le a bevezetésbe felvett kérdéseimet. A cikkemben alaposan kivesézek pár tévhitet, ami az emberek fejében él a fogyással, testmozgással és az egészséges táplálkozással kapcsolatban. 

Számomra kiemelt fontossággal bír az egészséges, tudatos táplálkozás és a sportolás (a korábbi cikkeimet ebben a témában ITT, ITT és ITT megtalálod). Annak idején 2012-ben, amikor elindultam az Átalakulás útján, a szellemi megújulás mellett nagy hangsúlyt fektettem a fizikumom "rendbe tételére" is. Ismered a mondást: "ép testben ép lélek". Hát rajtam volt nagyjából 25 kg felesleg és 20 évig hanyagoltam a sportolást. Röviden, volt mit behoznom, de, mint mondják, innen szép nyerni. De térjünk vissza az eredeti témához, vizsgáljuk meg a sport és a táplálkozás kapcsolatát mélyebben. Vágjunk bele!

Gyakori tévedés

"Ha túl sokat eszek, egyszerűen csak sportolnom kell és megszabadulok a felesleges kilóktól." Sajnos ez a kijelentés téves. Sokan azt gondolják, hogy az extra kalóriákat olyan könnyen le tudják dolgozni. Valójában a sport nem vezet súlyvesztéshezAz elmúlt 30 évben, az emberek mozgási szokásai gyakorlatilag nem változtak, körülbelül ugyanannyit mozgunk. Mégis az elhízás és a túlsúly egyre gyakoribb. Tehát a mozgás önmagában nem segít.

Az igazság, hogy úszással vagy sétálással nem futhatunk el a túlsúly elől. Az ok, amiért egyre kövérebbek leszünk, a rossz táplálkozás. Ezen sajnos a sok sport sem változtat. Hiába mondogatjuk, hogy annyit ehetünk, amennyit szeretnénk, ameddig mellette sportolunk. Ez az állítás nem csak hamis, sőt akár még árthat is. Az igazságot már kevesebben szeretik hallani: A sport önmagában kevés. Ha leszeretnél fogyni, akkor táplálkozásodat is át kell alakítanod. Ezzel kapcsolatban ajánlom egyik korábbi bejegyzésem, amelyben kapsz tőlem egy útmutatót az egészséges táplálkozáshoz.

sport_fogyas_2.jpg

Mindegy milyen formában viszem be a kalóriát a szervezetbe?

Többször hallottam, olyan érvet, hogy teljesen mindegy, hogy 200-300 kalóriát zöldségekkel vagy csokival vesz fel valaki. Ami sajnos egy újabb tévedés, mert nem mindegy, hogy honnan származik az energia. A cukorból felvett kalóriát a szervezet nagyobb valószínűséggel tárolja zsírként. Ezen túlmenően, még éhesebb lesz tőle. A zsírból származó kalória ezzel ellentétben telít. Hosszú távon, a zsírban gazdag és szénhidrátban szegény táplálkozás egészségesebb, mint fordítva.

Itt most álljunk meg egy pillanatra. és tudatosítsuk, hogy a sport nagyon egészséges, és hasznos a fogyás szempontjából, mert így a kalóriaégetés növekszik. A táplálkozási szokások átállításával kombinálva felgyorsítja a fogyás folyamatát. A táplálkozási szokások átalakítása nélkül nagyon keveset segít a fogyásban.

Mielőtt áttérünk magára a sportra, had osszak meg veled még egy érdekességet. A rossz étkezési szokások nem csak a túlsúlyos emberekre érvényesek. A túl sok kalória, különösen a cukor nem csak hizlal, hanem más negatív hatásokat is okoz. Az alábbi betegségek, mint a magas vérnyomás, anyagcsere zavarok, szív- és érrendszeri betegségek egyre több normális testtömeg-indexű (BMI) embert érintenek. Az emberek körülbelül 40 százaléka, akik ezekben a betegségekben szenvednek, normális testsúlyúak. 

Hogyan kezdjek hozzá?

Vegyük át, hogy mit tudunk eddig. Az étkezési szokásaink megváltoztatása nélkül a sport vajmi kevés, hogy megszabaduljunk a túlsúlytól. Viszont, ha a kettőt kombináljuk, akkor a fogyás folyamatát alaposan felgyorsíthatjuk. Most ehhez adok neked hasznos tanácsokat, tehát mire ügyelj, ha hosszabb kihagyás után újból sportolni kezdesz.

sport_fogyas_3.jpg

Lassan kezdj és ne ess túlzásba!  Először elegendő, ha hetente 3-4 alkalommal 20 percet sétálsz vagy lassú tempóban kocogsz, hogy keringésed lendületbe hozza. Miután ez már könnyen megy, az intenzitást lassan növelheted. Jobb, ha többször mozogsz kevesebbet, mint egyszer túl sokat. A kezdetekben nagyon fontos, hogy ne terheld túl magát. Ugyanis a túlsúly alapvetően megterhelő a szervezet számára. Egy ember minél nehezebb, annál óvatosabbnak kell lennie, mivel a fizikai megterhelés által a szív- és érrendszer, az ízületek, és az inak is károsodhatnak.

Váljon a szokásoddá! A legegyszerűbb módja ennek, ha a sportot és a mozgást beépíted a heti szokásaid közé. Egy-két hónap után egyáltalán nem gondolsz rá, mivel automatikussá válik. Ha ezt sikerrel alkalmazod, akkor nem fogsz kifogások mögé bújni, mint például a rossz időjárás, korai sötétedés, stb. Hiszen nem muszáj mindig a szabadban edzened. Légy rugalmas.

Élvezd, amit csinálsz! Röviden, enélkül nem fogsz sokáig kitartani. Fontos, hogy megtaláld a számodra megfelelő, örömet okozó sportágat. Persze ügyelj arra, hogy ne csak egy területre koncentrálj. Ebből a szempontból nézve az erő- és állóképességi edzés a rendszeres testmozgással kombinálva tökéletes lehet.

A végére érve remélem ismét tudtam segíteni, hogy néhány tévhitet eloszlassunk. Bátran ajánlom, hogy fogadd meg a felsorolt tanácsokat és a rendszeres sportolás mellett figyelj a táplálkozási szokásaidra. A kettőt megfelelően párosítva nagy eredményeket fogsz elérni. Viszont a végére még adok neked egy hasznos tippet, mielőtt belevágsz a fogyókúrába végezz el egy tisztítókúrát, ami megtisztítja a tested.

További hasznos tanácsokért, ötletekért pedig kövesd továbbra is a blogunkat vagy látogasd meg a Facebook oldalunkat.

"Mikóczi Hús, hogy a vásárlás élmény legyen..."

Mikóczi Ferenc - Mikóczi Hús, ügyvezető

A bejegyzés trackback címe:

https://mikoczihus.blog.hu/api/trackback/id/tr9013576679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.