Kevés alapanyagból finom étel

2017. július 25. - Mikóczi Hús

sali.jpg

A munka után állsz a konyhában és nézel bele a hűtőszekrénybe, miközben azon jár az agyad, hogy milyen ételt készíts.

Mindenből van bent egy kevés, sonka, sajt, zöldségek, stb. Te pedig csak állsz ott tanácstalanul. Ismerős a jelenet?

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian voltuk már hasonló helyzetben. Éhesen állunk a hűtőszekrény előtt azon morfondírozva, hogy mit tudunk kihozni a talált alapanyagokból, ami lehetőleg gyorsan elkészül, de mégis finom.

A legújabb rovatunkban pont ilyen recepteket, ötleteket osztunk meg veletek.

Kezdjük a sort egy gyorsan elkészíthető, finom vegyes salátával, amit bátran fogyaszthatunk reggelire vagy vacsorára.

20120903-ez-zsir-salatak-melyektol-biztosan.jpg

A saláta elkészítéséhez szükséges alapanyagok a legtöbb háztartásban mind megtalálhatóak. De ne aggódjunk, ha ezek közül valami hiányzik, mindenre találhatunk gyors megoldást. Talán nem is gondoljuk, hogy ennyi hozzávalóból akár egy 4 fős vacsorát is el tudunk készíteni. Kezdjünk is hozzá.

Fogjunk 1 fej salátát, amit jól mossunk át és tépjük vagy vágjuk fel az ízlésünk szerint. Vágjunk fel 2 paradicsomot, de használhatunk helyette koktélparadicsomot, amit elég, ha félbe vágunk. Sokan nem szeretik a salátákban, mert levet eresztenek. De az is megeshet, hogy nincs otthon paradicsom, ebben az esetben nyugodtan elhagyhatjuk vagy rakhatunk hozzá más zöldséget, amit éppen találunk - mondjuk paprikát vagy uborkát.

4 tojásból, kevés sóval készítsünk rántottát. Hagyjuk annyira kihűlni, hogy már ne melegítse át a salátát. Ezután vágjuk fel csíkokra a rántottát, majd tegyük a felszeletelt salátához és paradicsomhoz - már, ha tettünk hozzá. 

Kockázzunk fel 120 g sonkát és ugyanennyi félkemény sajtot. Ha nincs otthon sonka akkor helyettesíthetjük megmaradt főtt vagy sült sertés- illetve csirkehússal, esetleg füstölt sonkával. A bátrabbak kolbásszal, szalonnával is próbálkozhatnak.

Ami a sajtot illeti, ehhez a salátához a márványsajt illik leginkább, de használhatunk helyett edamit is, ami gyakrabban megtalálható a háztartásokban.

A sonkát vagy húst és a sajtot helyezzük rá az eddig elkészített alapanyagokra. Jól keverjük össze, majd tegyünk rá 2-3 kanál tartármártást. Tehetünk többet is, attól függően, hogy mennyire krémesen szeretjük a salátát. Tartármártás helyett használhatunk majonézt, esetleg kevés tejfölt, mindenki a maga ízlése szerint. Ha nem akarunk krémes salátát készíteni, akkor menjünk be a kamrába, emeljük le a polcról az olívaolajat és csepegtessünk a salátánkra. 

Ha tettünk a salátába paradicsomot, akkor azzal számoljunk, hogy egy kevés levet fog ereszteni.

Gyorsan, kevés hozzávalóból egy kis leleményességgel el is készült a finom vacsora a család számára. Ezt a receptet bátran variálhatjuk az ízlésünk és a kéznél lévő hozzávalóink szerint.  

Jó étvágyat kívánunk!

"Mikóczi Hús, hogy a vásárlás élmény legyen..."

Mikóczi Ferenc - ügyvezető

A bejegyzés trackback címe:

https://mikoczihus.blog.hu/api/trackback/id/tr412686431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.