Gyermekkorunk ízei

2017. június 02. - Mikóczi Hús

Kiskorom óta nem ettem ilyet. Pont olyan, ahogy a nagymamát készítette.

Ahogy telnek az évek a fenti mondatok mind-mind egyre nagyobb erővel képesek hatni az emberre. Ugyanis akárcsak egy fotó vagy egy dallam az ízek is képesek olyan emlékeket felidézni bennünk, amelyekről azt gondoltuk már rég elfelejtettük.

nagyi.jpgHova tűntek a régi ízek?

Ezt is mind gyakrabban halljuk. A legtöbben csak legyintenek, hogy "ugyan ez csak nosztalgia és nem változott az ételek íze". Viszont ez nem fedi teljes mértékben az igazságot, mert valóban szeretünk nosztalgiázni és azt mondogatni, hogy régen minden jobb volt. De ismerjük be, az ételek íze valóban változott a gyermekkorunkhoz képest. Ez tény.

Mi változott?

Feltehetjük magunknak a kérdést, amelyet több oldalról is megközelíthetünk. Most maradjunk a húsoknál és a húsételeknél.

Az első és legkézenfekvőbb ok a húsok beszerzése. 20-30 évvel ezelőtt a fogyasztók nagy része vidékről, közvetlen a gazdáktól szerezte be a húst. Ha valaki falun lakott akkor meg teljesen természetes volt, hogy minden háznál tartottak állatok, sertés, baromfikat, juhokat.

Én még emlékszem mikor, nagymamám vasárnap reggel a csirkékkel "kergetőzött" az udvaron. Igazi élet-halál harcot vívtak. Mindig a mama volt a gyorsabb így vasárnap délben már a forró, gyöngyöző csirkehúslevest ehettük. 

Mára viszont ez a szokás nagy mértékben visszaesett. A falukon egyre ritkább, hogy az emberek állatokat nevelnek otthon. A leggyakoribb ok, amit hallunk, hogy "nem éri meg állatot nevelni". "Minek tartsak sertést, mikor olcsóbb egy szupermarketben megvenni a húst?"

Nehéz ezekkel az állításokkal vitatkozni. Igaz, hogy olcsóbb és egyszerűbb így beszerezni a húst, viszont az íze már nem lesz ugyanolyan. De inkább vásároljuk a mirelit húsokat, mert gyorsabb és kényelmesebb.

Sokan nem tudják, de az állat étrendje nagyban befolyásolja a hús és ezáltal az ételek ízét. Ez különösen igaz a külföldről, ismeretlen forrásokból behozott húsokra. Nem tudhatjuk mivel etették az állatot, milyen táplálék-kiegészítőket kapott.

Ez már nem olyan, mint a tyúkudvarban elszórni a magokat a csirkéknek, berakni a frissen kaszált a herét a tapsifüleseknek vagy hajnalban megetetni a sertéseket. A világ változik. 

Ezen felül megváltozott az ételek elkészítésének a módja is. Vegyük, hogy egy ismert, megbízható helyről vásároltuk a húst, de az ebből készült étel ugyan nagyon finom, de valahogy mégsem olyan, mint régen.

16443397_1180222968752357_537585735_n.jpgAz egyik első bejegyzésünkben foglalkoztunk az olajban vagy zsírban sütés témájával, amely a mai napig megosztja a fogyasztókat. Most nem szeretnék mélyebben belemenni a témába, ha szeretnél többet tudni, kérlek olvasd el az erről készült posztunkat.

Egy dolgot viszont kiemelnék, amivel nem lehet vitatkozni, a zsírban elkészített ételek finomabbak. Én még tisztán emlékszem a zsírban kisütött rántott hús ízére. Zamatosabb és ízletesebb volt, mint manapság, mikor szinte már csak növényi olajak használunk.

Az elkészítési módokban beállt változást a húsételek mellett szinte mindenhol megfigyelhetjük. A rengeteg új fűszer és alapanyag mind-mind befolyással van a végeredményre.

Lassan a poszt végére érkezve nem állítom, hogy ez rossz dolog. Az élet része a változás, a fejlődés, úgy az ételek, ízek területén, mint mondjuk tudományos-technikai téren. Mi viszont szeretnénk, ha a régi hagyományok nem vesznének el és megőriznénk az utókornak. Ez a szellemiség a vállalkozásunkat is jellemzi, üzleteinkben csakis ellenőrzött forrásból származó húsokat értékesítünk, olyanokat, amelyeket mi magunk is fogyasztunk. Ugyanis ahhoz, hogy megőrizzük gyerekkorunk ízvilágának egy részét a legfontosabb az ételekhez felhasznált kiváló minőségű alapanyag.

Köszönjük, hogy elolvastad a bejegyzésünket és ha neked is vannak hasonló észrevételeid, kérlek oszd meg velünk.

„Mikóczi Hús, hogy a vásárlás élmény legyen…”

Mikóczi Ferenc – Mikóczi Hús, ügyvezető

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mikoczihus.blog.hu/api/trackback/id/tr7212550145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.