Mikóczi Hús

Fontos a hús a gyermekek étrendjében?

2018. február 21. - Mikóczi Hús

A fejlődő szervezetnek kell a hús? Jót tesz a gyerekeknek a vegetáriánus étrend vagy épp ellenkezőleg? Helyes megoldás a tehéntej alapú tápszereket mással helyettesíteni?

gyerekek_hus.jpg

Mikor a fiam megszületett még nem foglalkoztam hússal és még tervben sem volt. Emlékszem, mikor etettük a kisfiamat, a húst mindig nehezen akarta megenni. Mint egy kis hörcsög, a falatokat jobbról balra tologatta a szájában és kiszívta belőlük a nedvet. A maradékot pedig úgy kellett kihalászni a szájából. Akkor azt gondoltuk, hogy vegetáriánus lesz.

Viszont tudtuk a párommal, hogy a húsra szüksége van a fejlődő szervezetnek. Bezzeg ma, 22 évvel később, nyolc szelet rántott hús az ebédje. Miért is meséltem el ezt a sztorit? 

Hazánkban is egyre többen térnek át a vegetáriánus és vegán életmódra. Amivel nincs semmi probléma, hiszen mindenki úgy él és táplálkozik, ahogy azt a legjobbnak látja. De vajon a gyerekek egészségére milyen hatással van a húsmentes étrend? Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a cikkemben leírtak mind bizonyított tények és nem kívánok senkit "megtéríteni". Viszont, mivel az utóbbi években sokat foglalkozom gyerekekkel, ezért fontos témának tartom a fiatalok táplálkozását. Vágjunk bele!

A hús elengedhetetlen a gyerekek egészséges fejlődéséhez: teljes értékű fehérjeforrás, jól felszívódó formában tartalmaz vasat és B12 vitamint. Ezért a gyerekeknek ajánlatos minden nap húst fogyasztaniuk, hetente egyszer pedig halat is, ami a telítetlen zsírsavak bevitele miatt fontos.

Vashiány veszélye

A gyerekek egyoldalú táplálkozásának nagyon gyakori következménye a vashiány. Különösen csecsemőknél és kisgyerekeknél rejt komoly veszélyeket a vegetáriánus táplálkozás, mivel nem csak vérszegénységhez vezethet, hanem befolyásolja viselkedésüket és a fejlődésüket is.

Nyugat-Európában az egyik leggyakoribb hiánybetegségek a csecsemőknél és a kisgyermekeknél a vashiány. Hat hónapos korig a csecsemők szervezete elegendő vasat tárol a napi szükségletük ellátására. Ezek a tartalékok a magzati fejlődés során halmozódnak fel, ezért a kismamáknak terhesség alatt nagy figyelmet kell fordítaniuk az elegendő mennyiségű vas fogyasztására. Hat hónapos koruktól ajánlott vasban gazdag kiegészítő bébiételt adni, ugyanis az anyatej kevés vasat tartalmaz.

A vasban gazdag étrend serdülőkorban is kiemelt fontosságú, ugyanis a gyors testtömeg gyarapodás következtében gyakran léphet fel vashiány. A húsok vasat nagy mennyiségben és a szervezet számára jól hasznosítható formában tartalmaznak. A rendszeres húsfogyasztás a vashiány megelőzésének egyik módja.

a-meaty-question-_-why-won_t-my-child-eat-meat.jpg

Fehérjeforrás

A fehérje az izom építőköve. Az állati eredetű termékek, különösen a húsfélék sok fehérjét tartalmaznak, amely az emberi test számára nélkülözhetetlen. A növényi fehérjék általában csekélyebb koncentrációban tartalmazzák a nélkülözhetetlen aminosavakat, mint az állati fehérjék. Az egyik korábbi cikkemre kattintva találsz egy táblázatot a különböző húsok fehérjetartalmáról.

Továbbá ide tartozik, ha az anya a szoptatás ideje alatt vegán táplálkozást folytat, akkor az anyatejben nem lesz elég zsír és fehérje. Ez pedig, a kizárólag anyatejjel táplált csecsemő növekedésének visszamaradásához vezet. Tehát szükséges tehéntej alapú tápszerekkel pótolni a fehérjét. A csecsemők teljes értékű étrendjében nem lehet szójaitalokkal, mandulatejjel, rizstejjel és hasonló pótlószerekkel helyettesíteni a tehéntej alapú tápszereket.

B12 vitamin bevitele

Az egyetlen vitamin, amit megfelelő mennyiségben csak állati eredetű táplálékkal tudunk bevinni a szervezetünkbe. Minimális mennyiségben megtalálható a savanyú káposztában és algákban, ez viszont a szervezet igényét nem fedezi.

A B12-vitamin nélkülözhetetlen az egészséges vérképzéshez, a jól működő ideg- és emésztőrendszerhez.  A B-12 hiány visszafordíthatatlan idegrendszeri elváltozásokat okozhat, mint a memóriazavar, krónikus álmatlanság, potenciazavarok.

Vegán táplálkozás mellett a B12-vitaminigény fedezése kizárólag táplálékkiegészítők szedésével lehetséges. A csak növényi eredetű ételeket fogyasztó anyáknak pedig különösen fontos, hogy a terhesség és a szoptatás ideje alatt fedezzék a B-12 vitaminigényüket.

Prof. Szalai Csaba a Semmelweis Egyetem professzora szerint: "a szigorú vegetáriánus diétán felnövő gyermekek mind testi, mind szellemi fejlődésükben egyértelműen lemaradnak az állati termékeket is fogyasztó kortársaiktól".

1041378_large.jpgA csecsemők és kisgyermekek táplálkozásánál tegyük félre a nézeteinket és az egészséges fejlődésüket helyezzük előtérbe. Ne erőltessük rájuk a saját életvitelünket. Fiatal felnőttként már képesek lesznek maguk meghozni a döntést, hogy milyen táplálkozási formát részesítenek előnyben.

Az egészségünk érdekében viszont tudnunk kell, hogy a szükséges tápanyagokat csak a minőségi húsok, húskészítmények tartalmazzák. Ezért törekedjünk arra, hogy a húst mindig megbízható helyről szerezzük be

Köszönöm, hogy elolvastad a cikkem. Ha van bármilyen észrevételed, akkor kérlek bátran oszd meg. Hasznos tippekért, receptekért pedig látogasd meg a Facebook oldalunkat, és kövesd a hetente friss tartalommal jelentkező blogunkat. 

"Mikóczi Hús, hogy a vásárlás élmény legyen..."

Mikóczi Ferenc - Mikóczi Hús, ügyvezető

A bejegyzés trackback címe:

https://mikoczihus.blog.hu/api/trackback/id/tr4013681468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása